– Nos, Dr. Elliott, miben segíthetek? – kérdezte Ricks hadnagy alig leplezett unalommal a hangjában.
– Nézze, hadnagy úr, én... – Tom Elliott habozott egy picit, s közben aggódva méregette a zsarut. – Szóval attól tartok, hogy nehezen fog hinni nekem. Keresek valakit...
– Akkor jó helyen jár – bólintott Ricks és csak erősödött a meggyőződése a tudósok hiányzó kerekéről. – Ez az eltűnésekkel foglalkozó osztály. Kit keres?
Elliott megvakargatta erősen kopaszodó kobakját és fancsali képpel bámult a rendőrre. Nagy zavarban volt.
– Ricks hadnagy, van rám pár perce? – kérdezte félelemmel a hangjában.
– Azért vagyok itt – biccentett a zsaru, majd hogy látassa, mennyire unja a dolgot, igazgatni kezdte a fegyvertokját. – De azért nem ereszti bő lére, ugye? Már a rendőr-akadémián is utáltam a terjengős előadásokat.
– Ígérem, rövid leszek, amennyire csak lehet – sóhajtott némi megkönnyebbüléssel a tudós. – El kell azonban mondanom egy kis történeti előzetest, csak ennek tudatában fogja érteni a problémát.
Ricks nem volt kezdő a szakmában, húsz éve volt zsaru, de ez a felvezetés újszerű volt számára. Félrebiccentett fejjel figyelte a zilált tekintető Elliott-ot, és gondolkodni kezdett a városi elmegyógyintézet telefonszámán.
– Gondolom, hallott már az inkákról – kezdett bele Tom Elliott. – Egy rabszolgatartó indián birodalom volt a mai Peru , Bolívia, Ecuador és Chile területén. A kecsua néphez tartozó inka törzs hozta létre az inka birodalmat. Remekül szervezett birodalommá fejlődtek az idők során, miután szövetségre léptek több környező törzzsel. 1532-ben azonban kezdetét vette a spanyol hódítás, és ellenállásukat Pizzaro vezetésével 1572-ben véglegesen megtörték. Akkoriban Huayna Capac fiai uralkodtak. Pontosabban akkor már csak az egyik, Atahualpa, aki Huascar-t polgárháborúban legyőzve került trónra. Nos, Pizzaro Atahualpát tőrbe csalva elfoglalta a birodalom fővárosát Cuzcót.
– Ez mind roppant érdekes, de nekem úgy tűnik, kissé messziről indított – simogatta borostától sercegő állát Ricks.
– Pár pillanat és rájön, hogy szükség volt erre – emelte fel a mutatóujját Elliott. – Azokban a vérzivataros években élt egy másik nagyhatalmú inka is, akit Vatahualpának hívtak. Tudni kell még, hogy a legfelsőbb inka vezetőt földre szállott istenségként tisztelték. De nem csak őt. Vatahualpáról is legendák szövődtek, mivel őt is a napisten, Viracocha leszármazottjának tartották. Állítólag csodákra volt képes. Beláthatjuk, hogy Atahualpa nem igazán szívelte a hozzá nagyon hasonló nevű inka vezetőt, hiszen gyengítette az ő hatalmát. Ki akarta végezni, de a katonák nem mertek Vatahualpához nyúlni. Ő elszökött Cuzcóból. Milyen a sors? Végül őt is elkapták... a spanyolok. Pizarro sem igen örült a népszerű inkának, ki akarta végeztetni. Vatahualpa a halála előtt felvágta az ereit és három hű kísérőjét bekente a saját vérével. Ennek azért volt jelentősége, mert a legenda szerint, akit Vatahualpa vére érint, az örökéletű lesz. Végül ő meghalt, a három kísérő pedig lelépett a spanyol hódítók elől. Ne feledjük, 1573-mat írtunk, talán 1574-et... Az inkák által használt csomóírások, vagyis kipuk közül fennmaradt néhány. Ezek ellentmondásosan fogalmaznak az időről. A mi esetünk kapcsán végül is, teljesen mindegy, hogy a két év közül melyik az igazi...
– Megmondom magának egészen őszintén, engem sem érdekel – hajolt előre Ricks. – Dr. Elliott, ebben a városban jelenleg kétezer háromszáztizenhat embert keresünk. Talán megérti, hogy sok a dolgom...
– Két hete történt egy kis baleset a tizenhetedik és negyvennyolcadik utca sarkán – mondta mintegy mellékesen a kutató. – Egy tejszállító teherautó elgázolt egy öregembert, aki csontjait törte, és meghalt. Nem találtak nála iratot, így azt sem tudták megállapítani, hogy kicsoda. A bal kézfején azonban volt egy tetoválás, amely egy stilizált napisten ábrázolás volt. Szerencsére ezt észrevették a hullaházban és áthozták a testet nekünk az egyetemre. Az egyik hullamosó ugyanis perui származású és tudta, hogy ez egy ritka rajzolat. Tudta azt is, hogy az egyetemen foglalkozunk kutatásokkal az inka birodalomra vonatkozóan. Gondolta, hátha gyarapíthatja a tudásunkat ez a „lelet”. Nos, az idős áldozat szinte kézről kézre járt nálunk, hiszen valóban roppant érdekes volt a kezén a rajzolat, mármint szakmai szemmel nézve...
– Miért kellene Önt tovább hallgatnom? – kérdezte bosszúsan Ricks.
– Mert az öregnek az ütközéskor kipergett három foga, méghozzá három eredeti foga, aminek érdekes utóélete lett. Mivel nem tudtuk, hogy kedvenc„leletünk” milyen idős, ezért alávetettük egy C14-es vizsgálatnak. Ez az úgynevezett szénizotópos vizsgálat, amellyel meg lehet állapítani a széntartalmú tárgyak korát. Ilyen tárgy a fog is. A gép éppen javítás után volt, hát gondoltuk, hogy kipróbáljuk és leteszteljük a fogon. Hadnagy úr, mire tippel, hány évesnek bizonyult az öreg eredeti foga?
Ricks homloka redőzni kezdett és a szíve hevesebben vert. Zsaruösztöne azt jelezte, valami nagyon érdekeset fog hallani. Nem csalatkozott.
– Ahogy a kérdést feltette, gondolom, meglepően öreg lehetett – mondta bizonytalanul.
– Az eredményt háromszor is leellenőriztük, csináltunk ellenpróbát egy másik géppel is. Az öreg foga valamikor 1540-1570 között bújt elő az ínyből...
– A francba! – szisszent fel a hadnagy.
– Mi is valahogy így reagáltunk. Persze, hogy belénk villant Vatahualpa vérének legendája, a három hű kísérővel együtt. Az örökéletű inkák mégis léteznének? Ez volt a kérdés. Szerettünk volna azonnal választ kapni rá. Rohantunk a hullaházba, mivel a testet még mindig ott tudtuk. Sajnos, közbejött egy kis gikszer.
– Micsoda? – érdeklődött Ricks és érezte, ahogy hideg veríték indul meg a gerince mentén.
– Megérkezett két öreg férfi előttünk fél órával. Azt mondták, az igazgatóhoz jöttek. A portás szerint kiköpött úgy néztek ki, mint a mi emberünk.
– Honnan a francból tudta a portás, hogy úgy néztek ki, mint a vénséges vén fickó? Minden hullát személyesen megtekint, és memorizálja a kinézetüket?
– Ettől sokkal könnyebb dolga volt – sóhajtott Tom Elliott és fáradt tekintetét egyenesen a zsaru szemeibe fúrta. – Nem telt el tíz perc, és hárman távoztak az épületből. Mint három tojás, úgy néztek ki... Meglepi-e, ha azt mondom, hogy az öreg inka tepsijét üresen találtuk?
– Uramisten – nézett bambán Ricks, és érezte, hogy megfordul vele a világ. – Mondja, hogy nem igaz ez az egész! Mondja, hogy csak ugratott! Megbocsátok, higgyen nekem!
Elliott széttárta a karját.
– Sajnálom, hadnagy úr, a történet igaz. Sürgősen meg kell találnunk a három öreget, de legalább az egyiket közülük.
– Gondolom, jó személyleírása van róla – húzódott kényszeredett vigyorra Ricks szája. – De hová a sietség? Ahogy kivettem a sztoriból, az öregek még egy darabig eléldegélnek valahogy, van időnk a nyomukra bukkanni.
– Nincs – csóválta a fejét Elliott.
– Mi a hétszentségért? – kiáltott fel a hadnagy. – Csak nem erre is van valami legenda?
– Pontosan erről van szó – bólogatott szomorúan a tudós. – Mikor elsétált a „lelet”, utána néztünk ennek a Vatahualpás legendakörnek. És tudja mit találtunk?
– Mondja csak! Bár előre félek attól, amit hallani fogok!
– Az írás szerint a kiválasztottakért, vagyis a Vatahualpa vérével érintettekért el fog jönni a napisten, Virracocha, akiről a beszélgetésünk elején már tettem említést. Méghozzá, tudja mikor?
– Ne kíméljen!
– Amikor lejár az idejük. Vagyis, amikor meghalnak valamilyen baleset, vagy hasonló nem egészségügyi probléma miatt. Egyszer még fel tudnak támadni, mint ahogy a mi öregünk is kisétált a hullaházból, de most már elviszik őket az istenekhez, talán órákon belül.
– Lejön értük az istenük? – Ricks módfelett fancsali arcot vágott. – Nem érzi ezt egy kicsit... Hogy is mondjam? Szóval, nem hangzik túl merészen ez a kijelentés?
– A négyszáz éves öregembert nem tartja különös jelenségnek? – kérdezett vissza Elliott. – Úgy érzem, hinnünk kell a legendának. Meg kell találnunk az öreget, hiszen ő az emberiség eddigi legnagyobb felfedezése lenne! Ha másért nem, hát az örök élet miatt!
– Jól van! – egyezett bele Ricks. – Kiadjuk a körözést, nem juthattak nagyon messze.
Ekkor megcsörrent a hadnagy telefonja.
– Howard őrmester vagyok – hallotta a kollégáját a vonal túlsó végéről. – Figyelj, Ricks, van egy kis gond. Égnek a telefonvonalak, az emberek pánikolva jelentik, hogy valami UFO-t, vagy mi a frászt láttak a város déli részén. Követelik a légierő felvonulását, az elnök megnyugtató szavait és egyéb marhaságokat. Szerinted mit csináljunk?
Ricks hadnagy döbbent, ugyanakkor megvilágosodott arccal fordult Dr. Elliott felé.
– Baj van, Mr. Elliott – suttogta hirtelen kiszáradt torokkal. – Lekéstünk az emberünkről. Éppen most viszi fel az égbe a napisten, vagy ki a franc...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése