Régen volt már, hogy írtam itt, a blogon, de teendőim nem engedtek elég időt, és hát valljuk be, nem is történt velem semmi rendkívüli.
No, azért nem volt jelentőség nélkül, hogy létrehoztam Mason Murray facebook oldalát, ami meglehetősen gyorsan dícséretes népszerűségre tett szert. Közben folyamatosan készítettem elő régi regényemet, a Rossz holdat a blogon történő folytatásos megjelentetésre. A civil munka mennyisége sem nagyon akart csökkenni, így aztán kissé hűtlen lettem e blog olvasóihoz.
Nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy április elejétől egy különleges programról számoljak be elég nagy gyakorisággal, hiszen jelentkeztem a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosó magazinja által meghirdetett íróiskolába. Izgalmas kaland lett volna megannyi kihívással, igazi írói próbatétellel és persze fejlődésssel, csak hát a szűkös keretbe nem fértem be.
Ígéretem van viszont a következő kurzusra való felvételre. Ha ez megtörténik, boldogan tudósítom majd hű olvasóimat az engem ért benyomásokról.
Ahhoz viszont egyelőre még sok hiányzik, hogy ezen a hétvégén több fiatal író kolleginámmal és kollégámmal együtt a budapesti könyvfesztiválon dedikáljam könyveimet. Sajnos még nagyon kevesen ismernek ahhoz, hogy egy ilyen nagy jelentőségű rendezvényre engem is meghívjanak. A kiadóm sem nagy cég, nem tölt be jelentős szerepet a könyvpiacon, így az ő támogatására sem számíthatok. A magam erejéből pedig csak egy komolyabb lottónyeremény esetén tudnék betörni az elitbe. Anélkül talán csak akkor, ha elégedett olvasóim gyorsan és sokfelé vinnék a jó híremet, hogy minél több ember vegye a bátorságot arra, hogy megvegye és elolvassa a Lélekcsapdát. Ha ezáltal olvasók százaihoz, ezreihez jutnék el, ismertségem jelentősen megnőne, és akkor bizony érdekes lennék a könyvpiac számára is.
Addig, amíg ez be nem következik, maradnak a fapados, ám mégis nagyon kellemes élményt nyújtó minimalista könyvbemutatók, dedikálások.
A héten a szegedi vasútigazgatóság tanácstermében szerveztek egyet a szegedi cargós kollégáim. Mindössze tucatnyi érdeklődő gyűlt össze, ám ők nagyon aranyosak, érdeklődők voltak, a beszélgetés után pedig szép sorban jöttek hozzám a könyvekért, amelyekbe ajánlást írhattam. A számomra eddig ismeretlen emberek figyelme, érdeklődése nagyon jól esett, megerősítette a hitemet, hogy érdemes azon is keményen dolgozni, hogy minél több emberhez eljussanak az írásaim.
Majd amikor az elkövetkező években a könyvfesztiválon dedikáló írók sorában rendszeresen ott lehetek, akkor is kellemes érzésekkel fogok visszaemlékezni a szegedi kollégákra, és persze sosem fogok kihagyni egyetlen lehetőséget sem, hogy egy-egy új könyv kapcsán újra találkozzunk.
