Számára az álmok mindig gyötrelmesek voltak. Míg más pihent, feltöltődött, addig ő szenvedett. De még hogy! Mikor lecsukódott a szeme, furcsa tudatállapotba került. Egy önálló, teljesen különböző személyiség kelt életre benne. Az egészben mégsem ez volt a legszörnyűbb.
Hanem az, hogy ezeket az élményeket cselekedve élte meg! „Jobbik” énje természetesen nem tudott erről. Ettől függetlenül a teste a teliholdas éjeken kimászott a tetőre, bámulta a csillagokat. Máskor kóborolni indult, úgy ahogy volt, pizsamában. Még a leghidegebb téli éjjeleken is. Senki nem tudta, merre barangol, természetesen ő maga sem.
Reggelre azonban mindig ágyba került, és önmagaként ébredt. Sokkal-sokkal kimerültebben, mint ahogy lefeküdt.
Az orvosok csak hümmögtek, ingatták a fejüket. Felírtak különféle gyógyszereket, visszarendelték kontroll-vizsgálatokra, de segíteni nem tudtak. Megpróbálkozott egy pszichológussal is, aki regressziós hipnózis segítségével próbált rájönni az álombeli énjének cselekedetire, illetve azok kiváltó okaira. Pechje volt: Dick McKenzie azon emberek csoportjába tartozott, akik egyáltalán nem hipnotizálhatók.
Dick felesége egy darabig bírta a gyűrődést, ám bármennyire szerette is a férjét korábban, nem volt képes elviselni az állandó stresszt. Egészséges, mélyen alvó és halkan horkoló új férjet talált magának.
Dicket a felesége „hűtlensége” még beljebb taszította ebbe a homályos állapotba. Szerelme nőttön nőtt távolodó ex-neje iránt, sehogy sem bírt megbarátkozni a gondolattal, hogy egy könyökvédős banki aktakukac birtokolja az ő gyönyörűséges Melissáját. Ráadásul az ő vállalkozása, a korábban jól menő könyvkiadó határozottan ballagott a csőd felé.
A mai, ködös októberi reggel, azonban minden eddigi ébredésen túltett. Dick McKenzie döbbenten konstatálta, hogy pizsama helyett ballonkabátban fekszik az ágyban, és az ominózus kabát erősen szennyezett.
Leginkább hatalmas vérfoltok tarkították.
Dick megrémült. Ő egy rendkívül meleg szívű ember volt, a légynek sem tudott volna ártani. Ráadásul eddig csak sáros, fűfoltos, havas, vagy legfeljebb szennyvíz szagú volt. Most véres!
„Te, jó ég! Vajon mit tettem?”- fogalmazódott meg benne a kérdés.
Kialakulóban lévő hisztériáját a telefon csörgése odázta el egy kis időre.
- Dr. Robinson vagyok - hallotta túlvégről. - Tudja, akinél megpróbáltuk a hipnózist. Nos, Mr. McKenzie, van egy kis gond. Sőt! Mondhatnám, nagyon nagy gond van! A volt feleségét és az ő új férjét valaki kegyetlenül lemészárolta az éjjel. Egy nagy késsel valósággal széttrancsírozták őket. Őszintén sajnálom, ami történt! Tudja a rendőrök már éppen útban vannak magához... Szóval, ha nem sértem meg a kérdéssel... Milyen éjszakája volt?
Dick lecsapta a kagylót.
·
Melissa és Claude Harris feszült érdeklődéssel figyeltek az orvosra. Dr. Robinson eleresztett egy magabiztos mosolyt.
- Szerintem sikerült. Sokkos állapotban lehet. Mint korábban is mondtam önöknek, erre a betegségre talán csak egyetlen gyógymód létezik. Éppen olyan, mint a csuklást abbahagyni nem akaró ember esetében. Jól rá kell ijeszteni! Reméljük, Mr. McKenzie agya e traumát követően megsemmisíti a kóbor énjét.
- Reményében osztozunk, doktor úr - mondta aggódva Melissa az ex-feleség. - Mindenesetre az elmúlt éjszaka örökre emlékezetes marad. Férjemmel nem találtuk otthon Dicket, így nyugodtan dolgozhattunk, disznóvérrel jól bekentük a ballonját. Sokáig vártunk rá, hogy megjöjjön. Hajnal négy előtt hazabotorkált, mint ahogy korábban is. Aggódtunk, hogy „felébred”, amíg ráadjuk a kabátot, de szerencsénk volt...
- Dr. Robinson, ha az ötlete beválik, nem leszünk hálátlanok - tette hozzá az új férj, Claude Harris.
A lélekgyógyász sikerének biztos tudatában vigyorgott rájuk...
·
... Ebben a pillanatban Dick McKenzie kapkodó mozdulatokkal betárazta a 38-as Smith & Wessonját. Gondolkodás nélkül, ösztöneinek engedve cselekedett. Kész volt rá, hogy kettős öngyilkosságot kövessen el. Mindkét énjét el akarta törölni a föld színéről.
Szájába vette a fegyver csövét, majd meghúzta a ravaszt.
·
A Harris-házaspár hazaérkezése után a feszültség levezetése céljából a bárszekrényhez sietett. Mindketten lehajtottak egy-egy dupla whiskyt.
Utána Melissa a konyhába sietett, hogy reggelit készítsen.
- Ezt a levelet te hoztad be? - kérdezte kiáltva a nő?
- Milyen levelet? - lépett be a konyhába a férfi, nyakkendőjét bogozgatva. - Még nem hoztam be a postát.
Melissa csodálkozva forgatta a borítékot, amire nem volt írva se feladó, se címzett.
- Bontsd már ki! - bíztatta a férje.
A boríték egy aprócska papírfecnit tartalmazott, amelyre egy nehezen olvasható kézírás vetette a girbe-gurba sorokat. Melissa növekvő aggodalommal a hangjában olvasta.
„Drága Melissa! Az életem nélküled mit sem ér! Meghalok, mert nem bírom elviselni, hogy nem vagy velem. Nem bírom már ezt a kettős, titokzatos életet sem. Szólítanak az égiek. Ne félj, rövidesen találkozunk - odafent. Hamarabb, mint gondolnád... Csókol Dick.”
- Éjjel nálunk járt, míg őrá vártunk... nála - értékelte a helyzetet Claude. - Vajon melyik énje fontolgatja az öngyilkosságot? És még valami: mit akart azzal kifejezni, hogy hamarabb találkoztok, mint gondolnád?
Ekkor három rövid, sípoló hangot hallottak.
A következő pillanatban hatalmas robbanás zaja rázta meg a környéket.
A Harris-ház mindenestől: bútorostól, kocsistól, férjestől, feleségestől a levegőbe repült.
Randevúzni a dupla Dick McKenzie-vel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése