2014. április 2., szerda

Újratöltve

Kedves Olvasóim!
Nagyon-nagyon régen jelentkeztem már friss bejegyzéssel, és ennek természetesen számtalan oka van. Ne ijedjetek meg, nem fogok hosszú felsorolásba kezdeni. A lényeg, hogy néha egészen üresnek éreztem magamat, jóformán semmilyen mondanivalóm nem volt mások számára, máskor meg jobbnak láttam, ha megtartom magamnak a véleményemet…
Utolért egy írói válság is, és persze hónapokra elvonta a figyelmemet az írói tevékenységről édesapám súlyos betegsége, majd halála.
Nem mondhatom tehát, hogy semmi nem történt velem az utóbbi időben, ugyanakkor csak mostanra jutottam el oda, hogy újrakezdjem, és egyben megújítsam a kapcsolatot Veletek, vagyis az olvasóimmal.
Közhelyes, de a tavasz a megújulás ideje, így aztán talán én sem véletlenül most éreztem arra késztetést, hogy alapjaiban újítsam meg a kapcsolattartást, új időszámítást kezdve elinduljak egy olyan úton, amelynek segítségével egyre több olvasóhoz juthatok el, könyveim jelenhetnek meg, egyszóval megvalósíthatom gyermekkori álmomat.
Mielőtt azonban szót ejtenék a változásokról, rövid visszatekintek azokra a történésekre, amelyek a legutóbbi jelentkezésem óta történtek.
Kezdeném a legfontosabbal. A Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatán indultam a Visszatérő végzet című regényemmel 2012 legvégén. A következő év első hónapjait meghatározta ez a nemes verseny, ahol nem egymással, hanem önmagunkkal, illetve a színvonallal küzdöttünk mi, feltörekvő amatőr írók.
Tulajdonképpen jól indult a dolog, mert az előszűrők beválasztották abba a negyven-egynéhány művet számláló körbe, amelynek tagjai az első fejezetekkel megjelenhettek az aranymosás weboldalán. Itt nagyon sokan beleolvashattak a regénybe, és sokan véleményt is nyilvánítottak. Büszke vagyok rá, hogy dobogón végezhetem abban a meg sem rendezett versenyben, hogy melyik regényrészlet generálja a legtöbb hozzászólást. Voltak persze negatív hangok is, de szerencsére többségben voltak azok, akiknek tetszett, amit írtam. Ezért reménykedtem abban, hogy a lektorok a kikerülő művek közül az enyémet is kiválasztják elolvasásra. Ez a vágyam még teljesült, hiszen átmentem az újabb szűrőn is, viszont ez a lektor negatív értékelést adott, tehát nem juttatta tovább a második lektorig. Ez a tény nagyon elszomorított, sajnos jobban, mint számítottam. A hozzászóló olvasók többségének, illetve a saját előolvasóim (bétáim) véleménye, valamint a tapasztalatom, a könyvpiacon jelen lévő hasonló zsánerű írások színvonalának ismerete alapján arra gondoltam, ebből egy munkás szerkesztéssel igenis ki lehet hozni egy, a siker ígéretét magában hordozó könyvet. A legnagyobb baj mégsem ez volt, hanem az, hogy a pályázat szabályai szerint a lektori vélemény nem hozható a pályázó tudomására, így soha nem tudhatom meg, mi volt vele a probléma. Így aztán az eleve is tervezett kisebb mértékű átdolgozás irányához nem volt segítségem. Próbáltam béták segítségét kérni, de csak egyikük vette a fáradságot, hogy végigolvassa a kéziratot és véleményt írjon róla. Most egy olyan projekten dolgozom, hogy szakemberek, szerkesztők, kiadói emberek segítségét kérem a munkám elemzéséhez, amelynek alapján valóban jobbá tehetem a szívemhez amúgy nagyon közel álló regényt, a Visszatérő végzetet. Erről most többet babonából sem mondanék.
Szót kell ejteni a múltból, tavaly tavaszról az Aranymosó Íróiskola alapozó kurzusáról is, amin részt vettem, ahogy erről itt, a blogon is volt már szó. Tanulságos két hónap volt az is, hiszen sok olyan dolgot tanulhattam vagy éppen tudatosíthattam korábbi ösztönös megoldásokat, amelyek bizonyosan jobb íróvá tesznek. A záró dolgozatként készített novellát, majd a honlapomon olvashatjátok nemsokára. A fejlődés érdekében, az első kurzus tapasztalatai alapján beneveztem az idén márciusban induló Leírás Kurzusra is, amelynek a kellős közepén járunk, és jó kis gyakorlatok segítségével fejlesztenek bennünket. Ezúttal is jó a csapat, jó a hangulat, és van mit tanulni. Az itt születő novellákat is közkinccsé fogom tenni.
Egyelőre ennyit a múltról, most pedig lássuk, miben áll a megújulás, amire korábban utaltam! Először is itt a blogon lesz tapasztalható élénkülés, mivel a korábbi érához képest jóval többször jelentkezem majd, és nem csak konkrétan írással, könyvekkel kapcsolatos véleménnyel.
Vadonatúj honlapot készítek, ami sokkal áttekinthetőbb, tartalmasabb és információban gazdagabb lesz. No, meg nem utolsósorban szebb! Törekedni fogok az interaktivitásra, hiszen szeretnék a lehető legközelebb kerülni hozzátok, az olvasóimhoz.
Végezetül pedig fontos megemlíteni, hogy változni fog a facebook-aktivitásom is. Eddig jobbára passzív résztvevője voltam a közösségi oldalnak, a jövőben egyre aktívabb jelenlétet tervezek ott is.
Tartsatok tehát velem a megújulás útján!

Amolyan utóiratként szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy a Lélekcsapda című könyvemhez nagy kedvezménnyel, a bolti ár feléért juthattok, ha közvetlenül engem kerestek meg a facebookos profilomra írt privát üzenetben, vagy levélben a zoltan.zibriczki@gmail.com címe írva. A postaköltséget én állom!

Itt megnézheted, hogy vélekedtek, akik már olvasták:

Itt pedig egy kis vizuális kedvcsinálót találsz:
http://www.youtube.com/watch?v=SQs7lXSaqO8


Üdv.
Mason


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése